2016. jan 18.

Melyik a legoscarosabb Oscar-jelölt? Vol.2

írta: Kovács Gellért
Melyik a legoscarosabb Oscar-jelölt? Vol.2

Mad Max – A harag útja vs. Mentőexpedíció

Folytatjuk félig-meddig (egyszer félig, máskor meddig) viccnek szánt pontozós sorozatunkat, melyben az idei Oscar-verseny jelöltjeit eresztjük egymásnak, hogy kiderítsük, a tapasztalataink és megérzéseink alapján összeszedett szempontok szerint melyik nominált számít oscarosabbnak. Az előző részben kiderült: az Akadémiának a deres szakállú DiCaprio valószínűleg többet ér, mint a szemüveges Fassbender. Na, de a helyzet egyre csak fokozódik! Íme a második párbaj, melyben az egyik versenyző 10, a másik 7 darab jelöléssel fordul rá az összecsapásra.

the-martian-matt-damon.jpg

Mad Max – A harag útja vs. Mentőexpedíció

ÉLŐ/KORÁBBAN ÉLT HÍRES EMBER A FŐHŐS?

Mad Max

Élt, hát persze, hogy élt, igaz, csak a popkultúrában, de az is eléggé fontos és valós hely, nem? Az posztapokaliptikusan morcos Max régen Mel Gibsonra hasonlított, ma meg Tom Hardyra – éveik számán kívül abban is különböznek, hogy Tomnak elég jól áll a szénája Hollywoodban. Oké, ez volt a hosszú válasz, a rövid, hogy a valóságban nem létező személy ez a Mad Max, ám csakazértis kap pontot – mert a karakter tényleg van olyan jelentős, hogy majdnem élőnek számít. 2 pont.

Mentőexpedíció

Persze, a NASA-nak lehetnek titkai, de nem, hiába állnak izgalmasan a dolgok a Marssal, igazából nem tudunk róla, hogy bárkit ott felejtettek volna a vöri bolygón. Pláne nem egy krumplitermesztőt. Azért Matt Damont is megszánjuk – elvégre, ha a Golden Globe-bizottság vígjátéknak (vagy musicalnek) nézte ezt a filmet, akkor mi is kedvezhetünk neki. 1 pont.

HA A FŐHŐS NEM IS HÍRES, A TÖRTÉNETE AZÉRT VALAMENNYIRE AZ?

Mad Max

Jó, az emberiség pusztítási szorgalmát tekintve simán lehet, hogy egyszer majd autószörnyekkel kergetjük egymást a sivatagban, de ez szerencsére még mindig csak egy rendkívül pesszimista opcióként létezik, vagyis: fantáziálgatás. 1 pont.

Mentőexpedíció.

Annyiban mindenképp, hogy a regény, ami alapján készült, baromi jól fogyott. Nem csak a Marson. 2 pont.

VAN-E BENNE NAGY ÖREG/EDDIG MELLŐZÖTT MŰVÉSZ, AKI MÉG NEM KAPOTT OSCART?

Mad Max

A Táncoló talpak Oscarja nyilván George Milleré is, de hát, na, hát, na, szóval azért kijárna az öregnek egy nem animációs teljesítményért járó Oscar. S mondjuk ezt úgy, hogy semmi bajunk az éneklő-szteppelő pingvinekkel. Ráadásul, Mad Max-féle brutális látványmókákat elég ritkán szoktak 70 éves művészek (így) levezényelni, s még inkább ráadásul az akciófilm se az a műfaj, amit a nem technikai kategóriákban olyan sűrűn díjazna az Akadémia. Tom Hardyt jelölik idén, bár nem ezért a filmért. 4 pont.

Mentőexpedíció

Ridley Scottnak nincs rendezői Oscar-díja! Matt Damonnak nincs színészi Oscar-díja! Budapestnek nincs Oscar-díja! A hangkeverés kategória egyik jelöltje magyar állampolgár! 4 pont.

VAN-E BENNE OLYAN SZÍNÉSZ, AKI MEGVÁLTOZTATTA A KÜLSEJÉT?

Mad Max

A gigászi forgatáson mindenki szívott, Charlize Theron például majdnem feladta, ráadásul a haját is lenyíratta, de a többieknek is volt bajuk. Tom Hardynak is biztos sokszor ment por a szemébe, viszont ettől még ugyanaz a dögös szupercsávó maradt, aki volt. (A visszatérőben randább.) 3 pont.

Mentőexpedíció

Itt leginkább Budapest lett megváltoztatva, de hát szeretett fővárosunk hozzászokott az ilyesmihez. 1 pont.

warlord.jpg

A TÉMÁJA KATARZISRA/PROVOKÁCIÓRA ALKALMAS?

Mad Max

Ja, tulajdonképpen már a zsáner is tényleg elég provokatív az Akadémia általános ízlésére nézve, meg azért vannak benne durvaságok is szépen. Aztán majd meglátjuk, rámozdul-e a sivatagi show-ra Oscar bácsi. 3 pont.

Mentőexpedíció

Megmentenek benne egy embert! Aki túlél a Marson! Kell ennél nagyobb katarzis? Ha kell, ha nem, ennyi van, s ennyi elég szokott lenni. 4 pont.

VALAMELYIK ALKOTÓJA SOKSZOR KAPOTT OSCART?

Mad Max

Theronnak már van, de a fentebb tárgyalt ügyek miatt épp az ellenkezője jellemző. 1 pont.

Mentőexpedíció

Ridley Scott életművében a Gladiátorba volt a legjobban beleszerelmesedve az Oscar, de nem jelentős az átfedés. 1 pont.

LEHET A FILMEN SÍRNI?

Mad Max

Legfeljebb azon, hogy mit tettek Charlize Theron hajával! A stáb ugye belül sírt leginkább, illetve maguk között, a már emlegetett kínok miatt, ám az nem látszik a vásznon. 1 pont.

Mentőexpedíció

MEGMENTENEK BENNE EGY EMBERT! AKI TÚLÉL A MARSON! ÉS MÉG A KETCHUP SE TART KI NEKI VÉGIG! 4 pont.

LEHET A FILMEN NEVETVE SÍRNI?

Mad Max

Nem, ez a film még a Golden Globe szerint se vígjáték. 0 pont.

Mentőexpedíció

Jó, a Globe szavazói kicsit túlzásba estek, de az igazi hősök a legnagyobb bajban is tudnak poénkodni, ezt elfogadjuk. Vagy hát, Matt Damon tud. Csak a diszkózenét tolerálja nehézkesen. 3 pont.

VAN BENNE HOSSZÚ SNITT?

Mad Max

Ha van is, nagyon rövid hosszúságú. Viszont annyira pörög és robban, és mindent csinál, hogy ezektől jó hosszan és tartósan besnitteltünk. S ezt talán az Akadémia se tudja lábon kihordani. 2 pont.

Mentőexpedíció

Nem emlékszünk ilyesmire, de félünk Ridley Scottól, úgyhogy: 1 pont.

SZEREPEL BENNE MERYL STREEP?

Mad Max

Juj, de klassz lett volna! 0 pont.

Mentőexpedíció

Nem szereti a krumplit. 0 pont.

SZEREPEL BENNE JENNIFER LAWRENCE?

Mad Max

Nem, de az egyik folytatásban szívesen látnánk! 0 pont.

Mentőexpedíció

Nem. Pedig még nem is volt nettó űrhajós filmje! 0 pont.

SZEREPEL BENNE EGY TŰZCSÓVÁLÓ VILLANYGITÁROS?

Mad Max

Micsoda véletlen: IGEN! 5 pont.

Mentőexpedíció

Jaj, sajnos nem. És egyébként is, ezt a részrehajló, kirekesztő szempontot kikérjük magunknak! 0 pont.

mad-max-fury-road-awesome-guitar-guy-1431710473.gif_650x374

Összpontszám:

Mad Max

22 pont.

Mentőexpedíció

21 pont.

Szólj hozzá

oscar sci-fi matt damon mad max tom hardy mentoexpedicio