2015. dec 01.

Metró 2035 könyvbemutató

írta: Hanula Zsolt
Metró 2035 könyvbemutató

Dmitry Glukhovskynak rengeteg mesélni valója van. 36 éves de már hat igen vaskos regényt írt, élőben pedig ugyanolyan bőbeszédű, mint prózájában. Elég neki feldobni egy témát és a moderátor akár hátra is dőlhet. Az orosz író és az Európa Könyvkiadó a Puskin moziban mutatta be Metró 2035 című könyvét.

„Egy alkalommal Jakutföldre hívtak fellépni. Ez ötórás repülőutat jelentett egy olyan vidékre, ahol az emberek elég ritkán találkoznak idegenekkel. Amikor megérkeztünk, azt láttam, hogy az utcákon hatalmas plakátokkal hirdetik, hogy a városba érkezik a híres író. A közönségtalálkozót a Jakut Állami Balett- és Operaházba szervezték, amin eléggé meglepődtem. Hétszázan zsúfolódtak össze a teremben, a belépőjegy körülbelül az ottani havi átlagfizetés felét kitette, miközben senkinek fogalma sem volt, hogy ki vagyok én. De azt mondták nekik, hogy nagy író érkezik, eljöttek hát meghallgatni. Még beszélgetőpartnerem sem volt a színpadon, csak kilöktek, hogy tessék, beszélj. Három órán át szórakoztattam őket.”

Glukhovsky történetei alapvetően a science-fiction műfajába sorolandók, de szinte mindig olyan társadalmi-politikai parabolát is felvázolnak, amellyel egyfajta posztszovjet traumát dolgoz fel – vagyis nagyon is a jelen valóságban él, határozott és kritikus véleménye van a mai Oroszországról és aggódva figyeli, merre halad a térség és a világ.

„Tizenhat évesen kalandokat akar írni az ember, nincsenek még társadalomkritikus gondolatai. De aztán észre kell, hogy vegye, mi zajlik körülötte. A Szovjetunió szétesése után az országom egy légüres térbe került. Addig világosan megmondták az embereknek, hogy miért harcolunk, nélkülözünk, küszködünk és hogy a kommunizmus az út, amely a bőség, a gazdagság felé vezet. A politika teljesen átvette a vallás szerepét az emberek lelkéért folyó harcban. Aztán ennek minden gigantikus külsőségei egyszer csak ott maradtak használhatatlanul. Ilyen a metró is. Moszkvában a metró a vezéreink dicsőségét zengte, minden egyes állomáson. Plakátok, szobrok mindenhol. És egyszeriben ezek már nem voltak többé érvényesek, de nem került a helyükre semmi.”

dgfan.jpg

A képet Joó Róbert Instagram-oldalán találtam, további rajongói fotók Glukhovskyval itt, itt, de akár itt is! Kösz mindenkinek, a location-megjelölést és a hashtageket!

 Mivel a beszélgetés apropóját új könyve, a poszt-apokaliptikus Metró-trilógia záródarabja, a Metró 2035 adta, természetesen a legtöbben erről szerettek volna hallani tőle. „Ki akartam törni a városi fantasyk világából, sokkal inkább érdekelt a realizmus, a valóság, ami körülvesz minket. És erre az időre esett, amikor számos dolog épp elkezdett megváltozni körülöttünk, gondolok itt alapvetően az ukrán válságra. Szerencse, hogy nem fogtam hozzá a regényhez túl korán, így már sokkal világosabban tudtam, miről akarok írni. Megdöbbent, ami Oroszországban történik. Hogy voltunk képesek visszaforgatni az idő kerekét? Hogy voltunk képesek tömegesen éljenezni annak, hogy háborút szítottunk egy testvérországgal? Miért kell ennek a népnek mindig egy vezér, aki megmondja, mit kell tennie, ahelyett, hogy élne a szabadsággal, amit egyszer már kivívott magának? Úgy tűnik, a Szovjetunió felbomlását követő idők csak átmenetiek voltak. Örültünk a szabadságnak, de kiderült, hogy ez felelősséggel is jár. Az meg már nem olyan kellemes. Nem akarunk felelősséget vállalni, inkább átruházzuk a döntés jogát egy vezetőre. És ha csak az idősebb generáció tenne így, talán még meg is érteném, de a fiatalokat mi vezette oda, hogy önként s örömmel mondjanak le a szabadságukról…?”-tette fel sokadik kérdését az orosz író.

Szólj hozzá

könyv sci-fi orosz puskin mozi