Az északi krimik rajongói dörzsölhetik a tenyerüket, mert a Toldiban arra is jó lesz a karszalag május 12-én, hogy a méltán népszerű mozitrilógia idejére betársulhassunk a morcos Carl Mørck (Nikolaj Lie Kaas) és a barátságosabb Assad (Fares Fares) nyomozók mellé, s jól elmerülhessünk a megoldatlan bűnesetekben. Elmerülni jó! De miért is?Ne is tagadjuk: pontosan azért, amiért szüleink és nagyszüleink anno átvitték a sámlit a szomszédhoz, akinek volt tévéje, s ott nézték az egybegyültekkel az épp aktuális krimit. Ami néha francia volt, vagy NSZK, esetleg angol, ne adj isten, amerikai, de úgyis az volt a lényeg, hogy a legtöbb esetben megkerült a gyilkos. Ugyanez mozgatja, igaz jóval neo noir-osabban, a manapság rendkívül népszerű skandináv krimiket is, egészen pontosan a vágy, hogy aki bűnös, az bűnhődjön, a kinyomozni való kinyomozódjon - közben meg mindenki legyen a helyzetnek megfelelő lelkiállapotban. Ennyi lenne csak, de az ingerküszöb már rég kitolódott a legészakibb pontokig, a korszak ugye már egy másik, sokkal sötétebbek a sztorik, brutálisabbak a titkok, no meg jó esetben a látvány is megfelel a harmadik évezred kívánalmainak – és a Jussi Adler-Olsen regényeiből készült alkotások nagyon is megfelelnek (hat könyvből eddig hármat filmesítettek meg). Van elejük, közepük és végük, na meg izgi kopókaraktereik, akikkel együtt lehet nyomon lenni.

A Nyomtalanul, a Fácángyilkosok és a Palackposta se váltja meg a filmvilágot, inkább a műfajiság, mint a művészi útkeresés felől közelítenek a dolgokhoz, de az a helyzet, hogy jól közelítenek, hisz kifejezetten jó érzés néha ilyen biztos talajon haladni – mármint nekünk, nézőknek, mert ugye a szereplők helyzetét sokféleképpen jellemezhetjük, de biztonságosnak semmiképp. Az alapötlet meglehetősen egyszerű: Mørck és Assad már lezárt, de megoldatlan ügyeket porol le, s mivel igen tehetséges és szenvedélyes szakemberekről van szó, addig nem is engedik el, amíg nem tesznek igazi pontot végére. Közben meg van nekik is egy kis magánéletük, ami vagy kapcsolódik, vagy nem. Legtöbbször valamennyire igen, még ha nem is konkrétan.

De mi a sztori? Hát, fagyott halak legyünk, ha spoilerezünk, mert hát biztos lesznek olyanok, akik az Artmozik éjszakáján látják először a filmeket (hozzátesszük gyorsan: így, együtt a hármat, nagyvásznon, még az is lehet, hogy utoljára), ám egy-két mondatban azért felvázolnánk a helyzeteket:

Nyomtalanul (2013)

Kezdés az Artmozik éjszakáján: 22:30, Toldi, Nagyterem

Az ügyosztály megalakul, pontosabban összeáll, de nem tart olyan sokáig, mint a szuperhősöknél, mert ők csak ketten vannak (plusz a segéderők.) Egy régi öngyilkosságról derül ki, hogy nem is az volt az!

Fácángyilkosok (2014)

Kezdés az Artmozik éjszakáján: 0:30, Toldi, Nagyterem.

Gazdagok ronda dolgot csináltak, s mivel gazdagok, csak húsz év után szorul a nyakuk körül a hurok. De akkor nagyon!

Palackposta (2016)

Kezdés az Artmozik éjszakáján: 2:45, Toldi Nagyterem.

Mi köze van a koppenhágai kopóknak egy üveghez, amit Skóciában sodort partra a víz? Például az, hogy Dániából küldték, jóóó régen! És elég durva az ügy, amihez az üzenet vezet.

(Az első két filmet egyébként Mikkel Nørgaard rendezte, de ő aztán elhúzott Hollywoodba, most épp tévésorozatot forgat, de harmadikat se kisebb dán, mint Hans Petter Moland dirigálta, akinek például az Eltűnés sorrendjében című igen zseniális filmet köszönhetjük.)

Az Artmozik éjszakáján egyetlen belépő megvásárlásával 5 mozi valamennyi termében korlátlanul nézhettek filmeket egész éjjel! A belépő karszalagok ára: 3.500 ft.