Amikor a Star Warst ünnepeljük, bizony John Williams bácsit is ünnepeljük, elvégre, nélküle nem lenne mit dúdolni és fütyülni, amikor eszünkbe jut a messzi-messzi galaxis. Jó, hát utánozhatnánk éppen Chewie bömbölését, meg mondjuk a fénykardok zizgését, de valljuk be, azért ez elég hülyén venné ki magát, mondjuk házimunka közben. Williams már 80 is elmúlt pár éve, s nem oly régen jól meg is ünnepelték, még nem Star Wars 7-et, hanem őt, Hollywoodban, egy gigantikus koncerten, ahol persze a mester is karmesterkedett. Erről az estéről készült a film, melyet Az ébredő Erő bemutatója előtt pár órával vetítünk a Corvinban és a Puskinban, aztán később majd a Művészben is. És a következő legendás tételek tuti felcsendülnek majd!

Hegedűs a háztetőn

Közel 50 Oscar-jelölés, ebből megkapott ötöt. Vicces arány. Az mondjuk érdekes, hogy az első aranyszobrot olyan filmzenéért vehette kézbe, amit (legfőképpen) adaptált: a Hegedűs a háztetőn Broadway-musicalként indult világhódító útjára 1964-ben – s e diadal fontos, de későbbi állomása volt csak Norman Jewison filmje. Hogy mennyire volt nehéz mozgóképre átdolgozni a művet, meg levezényelni, én nem tudom megítélni, mindenesetre potya aranyszobornak semmiképp se mondanám ezt az díjat, már csak az életmű alakulása miatt se. És tessék csak nézni, milyen fiatal legény volt még akkoriban!

Schindler listája

Ha már szóba került, hogy a hegedűsért kapta az elsőt, mindenképp leírom, hogy ezért kapta az ötödiket – azaz idáig az utolsót. Amikor olyanokat beszélünk, hogy „szívet tépő hollywoodi filmzene”, meg olyanokat, hogy „nem lehet kiverni a fejünkből”, akkor tudatlanul is Williams zenéire gondolunk, vagy hát belőle indulunk ki, hiszen ezt a dolgot ő találta ki. Jó, biztos nem ő, de hogy Williams az, akit mindenki utánozni akar valamennyire – s egyeseknek sikerül is –, az tuti. Nem véletlenül ragaszkodnak egymáshoz Spielberggel. A Schindler főtémája is nagyon erős tapadással bír, azzal a kiegészítéssel, hogy amint eszébe jut az embernek, rögtön gombóc kerül a torkába, s azért ilyesmikre is csak a zsenik képesek.

Kapj el, ha tudsz!

Ezért nem kapott, de jelölték. Én adtam volna neki. Elegáns, menő, vagány heist-zene, szerintem csodálatosan kiderül belőle, hogy John Williams mennyire rajongott Alfred Hitchcock házi zeneszerzőjéért, Bernard Herrmannért. Mert igen, még neki is volt olyan bálványa, akiért odavolt, fantasztikus - de hát kicsit se hihetetlen. Sőt, annak idején teljesen meg volt hatódva, hogy ő komponálhatta Hitchcock utolsó filmje, a Családi összeesküvés zenéjét (akkor még persze nem volt teljesen egyértelmű, hogy ez lesz az utolsó, de hát végül így alakult). Herrmann filmzenéi érthető műfaji okokból jóval szigorúbbak voltak Williams legismertebb tételeinél, ám a briliáns Kapj el, ha tudsz esetében bizony tetten érhetjük a mester „mesterének” máig tartó, igen élvezetes szellemi befolyását is. 

Star Wars

Erre mit mondjak? Hát, mit? Annyit tudok most hirtelen, hogy a Csillagok háborúja nélkül tényleg nem lenne semmi, mármint talán ez a mozitörténet leghíresebb filmzenéje (oscaros, naná). Aki ezt nem ismeri, még biztos nem született meg, vagy egészen elképesztő erőfeszítéseket tesz azért, hogy ne kelljen érintkeznie a popkultúrával. A jelenség jelenidős illusztrációjának olyan híres házi videót választottam, amely kiválóan bemutatja, hogy egy átlagos ember életében hol kezdődik a Star Wars őrület: már a kiságyban.

Cápa

Akárhányszor írok Williamsről, ezt sose bírom kihagyni, másfelől meg azért, mert e minimalista remekmű örök bizonyíték arra, hogy Williams nem csak fanfárokban erős. Ezért is Oscart kapott, annak idején tök ki voltak akadva egyesek (hogy név szerint kik voltak ők, már nem tudni, nyilván ciki lenne vállalni ma már), hogy miért kaphat díjat ez a pár hang. Miért, miért? Hát mer' ez a pár hang egy életre elvette a kedvet még a mosogatástól is, azért! A következő baromi klassz, Richard Dreyfuss és John Williams közreműködésével készült videóból pedig kiderül, mennyit tett hozzá az élményhez a zene. Mármint konkrétan.