2016. sze 21.

Pillanatképek a Puskin 90 vendégeiről

írta: Kovács Gellért
Pillanatképek a Puskin 90 vendégeiről

Múlt héten szombaton és vasárnap patinás programmal ünnepeltük a Puskin (egykori nevén Fórum) mozi kilenc évtizedes múltját. A szülinapi rendezvényhez időszaki plakátkiállítás és állandóra tervezett mozitörténeti tárlat is dukált. S persze, híres vendégek, akik – ahogy ezt sokszor mondani szokták, úgyhogy én se hagyom ki – jelenlétükkel emelték az esemény fényét. Az alábbiakban nagyon röviden írok néhány szót arról, mi is történt ezeken a remek hangulatú beszélgetéseken. (Fotók: Szilágyi Nóra)05_1.jpg

Bodrogi Gyula

Mi jut eszébe a Puskin moziról?

Az, hogy annak idején rengeteget járt a Puskinba (már a Fórumba is!), ahova a Nemzet színésze nem csak filmet nézni, vagy premieren megjelenni járt, hanem fellépni is, hiszen nem egyszer színházi esteket, varieté műsorokat is tartottak a moziban. Valamint a környéken, a Semmelweis utcában volt annak idején az ORI, vagyis az Országos Rendező Iroda, s onnan indult minden hakni.01_1.jpg

Emlék a filmről, melyet a közönségtalálkozó után vetítettünk…

A Hattyúdal nagy közönségkedvenc film – Bodrogi Gyuszi bácsi szerint Keleti Mártonnak az volt a fontos elsődlegesen, hogy népszerű filmeket készítsen. Ma már szerinte a művészet kicsit kikerült az emberek kezéből. A forgatással kapcsolatban az a kedvenc története, amikor Sztankay Istvánnal a szerepük szerint pakolni kezdtek az éppen akkor épülő József Attila lakótelepen, s egy melósfőnök megkérdezte őket, mennyit kapnak érte – aztán megpróbálta  őket elcsábítani maga mellé.

Molnár Piroska

Mi jut eszébe a moziról?

A Puskinhoz közel van a Színház- és Filmművészeti Egyetem, ami azért is fontos, mert tanítás után és olykor tanítványaival is sokszor jártak át ide mozizni. Legutóbb néhány hete járt nálunk Pogány Judittal.02.jpg

Emlék a filmről, melyet a közönségtalálkozó után vetítettünk…

A Csinibabával kapcsolatban kicsit bánta, hogy ő nem énekelhetett, mert nagyon szeret. Külön a nézők figyelmébe ajánlotta Andorai Péter és Pogány Judit jelenetét a villamoson, ezt egészen kiemelkedőnek tartja a filmből. Nagyon szeret fiatalokkal dolgozni, s jót szokott derülni azon, hogy sokszor őt is bele akarják vonni a csibészségekbe. De általában finoman kihátrál ezekből.

 

Haumann Péter

Mi jut eszébe a moziról?

Truffaut klasszikusa, a Négyszáz csapás. Arra kifejezetten emlékszik, hogy a Puskinban látta. Annyira nagy hatással volt rá a film, hogy pontosan fel tudja idézni, amikor ott ült a sorok között. Még a film zenéjéből is dúdolt kicsit a közönségnek. És aztán később abból is adott ízelítőt, hogyan is néz ki az, amikor ő készül egy filmszerepre.03.jpg 

Emlék a filmről, melyet a közönségtalálkozó után vetítettünk

Road movie-t forgatni azért is érdekes, mert a színész a játékidő nagy részében egy kocsiba van bezárva. A film nagyobbik felét Erdélyben fogadták, ahol a kaszálók alaposan megnézték maguknak a stábot, hiszen nem semmi látvány egy olyan autó, melyre mindenféle speciális szerkezetek vannak felerősítve, s úgy gurul előre. Kaptak is pár szellemes megjegyzést a helyiektől.

 

Szabó István és Koltai Lajos

Mi jut eszükbe a moziról?

Itt most kivételesen – egyik kiállítónk, Plakátfiú jóvoltából – videó(k)ban is meg tudom mutatni a művészek válaszait: 

 

Emlék a filmről, melyet a közönségtalálkozó után vetítettünk

Az alkotók véleménye megegyezik abban, hogy a Redl ezredes mellett A napfény íze a legjobb közös filmjük. Tudatosan a képi világot is három egységre osztották – az Osztrák-Magyar monarchia részletgazdag világától a kommunizmus neonfényes sivárságáig eljutni egyaránt nagy kihívás volt a rendezőnek és az operatőrnek is. Elsősorban ez a folyamat jut eszükbe a filmről, s ezt részletezték a beszélgetésen, igen élvezetesen.04.jpg

Szólj hozzá

puskin mozi puskin 90