A Trainspotting második része valószínűleg akkor is a negyven körüliek filmje, ha húsz évvel ezelőtt egyáltalán nem az eredeti film körül forgott az életük. Meglehet ugyanis, hogy a folytatás szándéka nem is annyira az volt, hogy a régi karaktereket újabb kalandokba és tripekbe hajszoljuk, hanem hogy Danny Boyle valahogy reflektáljon, nem egyértelműen a nosztalgiabizniszre, inkább az azt életben tartó emberi igényre. Ezért bár a T2-n karácsonyfadíszként virítanak a fan service-ek, hol flashbackek, hol idézetek, metatextek sőt remixek formájában, ennél többről van szó; nem véletlenül vágja Simon megvetően barátja fejéhez: azért jöttél, hogy nosztalgiázz, turista vagy a fiatalságodban. Ezzel látszólagos a felülemelkedéssel rögtön idézőjelbe tesz minden addigi és még hátralévő utalást, egyszersmind le is védi magát, persze, az már most látható, nem minden néző előtt hatékonyan.

Mind elérünk egy életkorba, amikor már az a környezet, legyen szó konkrét földrajzi helyről, szociális helyzetről vagy csak a zenékről, amik a rádióban szólnak, akkora változáson mennek keresztül, hogy ahhoz nem tudunk érzelmek nélkül viszonyulni. Eleve már a rádiót is lecseréltük más eszközökre. És aki akár csak pillanatokra is érzett már ilyet, elég könnyen bele tud helyezkedni a Trainspotting 2. világába.

Ami egyébként, ahogy azt sejtettük is, elég szőrmentén érinti az igazi folytatást, vagyis Irvine Welsh Pornó című regényét. A fentiek fényében a tényleges történet elkerülhetetlenül háttérbe szorul, de azért igazságtalanság lenne azt állítani, hogy Boyle félvállról vette volna. Renton visszatér, a fogadtatása nem egyértelmű, anno mégiscsak ellopta a barátai pénzét. Mivel már egyikük sem utcakölyök, más volumenű balhékban gondolkodnak, hiszen a vér nem válik vízzé, még ha heroin nem is dúsítja már napi szinten. Akárhogy is, ők négyen elég intenzív karakterek ahhoz, hogy ha csak magukat adják, máris megtöltik élettel a filmet; karcolnak a szövegek, hasítanak a jelenetek, a basszus pedig bebújik a bőröd alá, hogy Boyle-nak már csak ujjgyakorlatszerűen kelljen kiszíneznie az egészet, hogy kilőjön mindannyiunkat a világűrbe és hagyjon szabadesésben zuhanni. Természetes, hogy nem az a fajta folytatás, amit újabb évtizedek elteltével együtt szokás emlegetni az eredetivel, de valahol pont erről is szól a film, hogy nem ilyen időket élünk, nem ilyen az élettempónk, és ha negyven közeli vagy, már nem csak a folytatást kapott filmekből tudod, hogy soha semminek nincs vége azzal, ha valaki elzakatol egy új élet reménye felé.

Persze szálazhatnánk napestig, hogy mennyiben nosztalgiakoncert és mennyiben saját lábán is megálló alkotás, de ahogy Michel Houellebecq írja valahol: ahogy az ember öregszik, minden sokkal egyszerűbbé válik. És tényleg: a Trainspotting 2.-t lehet kockára bontani, elemezni és meg-, illetve elítélni, és nincs is ezzel baj. De sokunk számára több értelme van egyszerűen csak hátra dőlve élvezni.

Hol és mikor játsszák? Klikk ide!

T2 Trainspotting
117 perc, 2017, feliratos
Rendező: Danny Boyle
Szereplők: Ewan McGregor, Jonny Lee Miller, Robert Carlyle, Ewen Bremner