Orosz Dávid kollégámmal Prágában és Pozsonyban jártunk a Media Salles álltal tartott Digi Trainingen. Az ott látott érdekességekről mutatnék pár Dávid által készített képet és osztanék meg pár emléket.

A tréning fő témája az a kérdés volt, hogy most, hogy végre digitálisak lettünk, mihez is kezdünk vele. Ez után nyomozva elkerültünk egy igazi pláza moziba is, aminek egyetlen oka volt: a Dolby Atmos hangrendszer. A mozi a prágai Premiere Cinema Hostival volt, Prága első multiplexe, ahol David Horácek tartott egy fordulatokat nem nélkülöző visszatekintést a mozi hányattatott sorsáról, ami nekünk, magyaroknak nem volt teljesen ismeretlen. Ster Century, majd Palace Cinemas, majd Cinema City és végül sikerült önállósodniuk.

Hogy kitűnjenek a sok-sok ugyanolyan olyan multiplex közül, nagyot álmodtak és kiépítették az Atmos rendszert a legnagyobb termükben. Konyhanyelven ez egy 3D-és hangrendszer, aminél már a plafonról is hangfalak lógnak. Erről Michal Pajdiak hangmérnök tartott nagyon lelkes előadást, kiemelte, hogy végre történik valami a mozi hangtechnika terén és annyiszor használta a forradalom kifejezést, hogy Fidel Castro elszégyellheti magát. Minket annyira sikerült fellelkesítenie, hogy rögtön szaladtunk a gépházba körülnézni és ezt a tornyot találtuk ott.

Természetesen a teremből is meghallgattuk mit tudnak. Kb félórán keresztül a Dolby hivatalos logóit néztük és főleg hallgattuk, amelyek valóban nagyon meggyőzőek voltak. Ültünk dzsungel közepén, áztunk az esőben, köztünk sétált egy gitáros és persze töménytelen helikopter cikázott a fejünk felett. Azért maradt bennem kétely, hiszen ezek arra készültek, hogy tökéletes hatást keltsenek. Parasztsüketítés. 3D-és filmnél is a kedvencem a „Vegye fel a 3D-és szemüvegét” felirat. Nyilván ezt megérezvén megnézhettünk negyedórányi autósüldözést a Mission: Impossible aktuális részéből. Nos… hangos volt. De higgyünk a lelkes hangmérnököknek: a jövő itt van, és sose lesz vége.

De nem csak a jövő került szóba, hanem a múlt is. Több előadás is szólt a DigiTrainingen a régi, filmtörténeti klasszikusok újra bemutatásáról, vagy akár csak egyszeri alkalmakkor történő lejátszásáról. Digitális korban élve (és digitális tréningen részt véve), szükségszerű, hogy az archív anyagok digitalizásáról is beszéljünk és ez is bőségesen megtörtént. Előbb a szlovák film archívumot (A Szlovák Filmintézet Film Digitalizációs osztályát) látogattuk meg, ami a Kino Lumiére alagsorában található. A mozi egyébként egy nagyon kedves art mozi, ami úgy néz ki, mint egy vidéki művház.

Éppen egy olyan filmfesztivál zajlott, ahol csupa 35mm-ről vetített film futott. Ezen a képen a kikészített heti filmek láthatók, rózsaszín cetlivel precízen jelezve a teremszám és az időpont.

Ezzel szemben a pincéjükbe már betört az űrkorszak. Itt Peter Csordas, az intézet vezetője vezetett körbe minket. Sokat látott kollégám irigykedve nézte, mennyivel járnak ebben előttünk a szlovákok. Alapvetően itt a szlovák (és részben a csehszlovák) filmtörténet kockáról-kockára történő bedigitalizálása történik, majd a már digitális anyag restaurálása, mind a kép, mind a hang tekintetében. Három műszakban, éjjel-nappal. Itt a hangdigitalizáló állás látszik.

Itt a már digitális hang restaurálását végzik. A gép azon az elven működik, amit a rendőrség is használ, amikor zajos környezetből szűrik ki a beszélgetést. Ennél pepecselősebb munkája csak a kép restaurátoroknak van, akik képkockánként javítják a legapróbb képhibákat, karcokat. A digitalizált filmeket aztán átszínezik, megpróbálva az eredeti színeket előállítani. Ilyen volt, ilyen lett.

Az ezután következő nagy feladat a már digitális anyagok tárolása. Sajnos az ehhez szükséges számítógép mennyiség lefényképezéséhez nem volt megfelelő optika, ez csak egy kis része.

Érdekes volt ezek után meghallgatni, hogyan állnak ezen a téren a csehek. Erre Prágában került sor a gyönyörű Cinema Ponrepoban, ahol Michal Bregnant a cseh Nemzeti Filmarchívum igazgatója avatott be bennünket.

Nos, az anyagiak terén ők sincsenek úgy eleresztve, mint a szlovákok és mintha egy kis ideológiai különbséget is véltem volna felfedezni. A restaurálás ezen fokát, amit Pozsonyban láttunk, teljesen elutasítják. Érdekes vita, kíváncsi vagyok melyik néző pont fog elterjedni a világban, bár a tét nagy, nem mindegy hogyan fog kinézni a Szöszi szerelme húsz év múlva. Ez a konzervativizmus a Filmintézet mozijában a Ponrepoban is tapasztalható volt, ahol szintén nem akartuk kihagyni a gépház látogatást. Digitális gépet itt nem találtunk, volt helyette ilyen.

Szóval nekik is volt mire büszkének lenni, és voltak is.

A Filmintézet  nyaranta egy másik vetítőhelyre is kitelepül, ez a jól csengő Nákladové Nádrazi Zizkov nevet viseli. Valójában egy használaton kívüli rakodó pályaudvar, gyár és raktár – illetve egy csodálatos hangulatú kertmozi.

Itt egy nagyon jó, frissen digitalizált cseh némafilmet nézhettünk meg a 20-as évekből (Májusi mese), egy tehetséges fiatalokból álló zenekar élőzenei kíséretével. Így együtt a film, a zene és a helyszín olyan moziélményt adott, amiben már régen nem volt részem. Remélem hasonlóra Budapesten is sor kerül, például a Toldi moziban.